Cikk felolvasása

Biztos emlékeztek még, hisz nem olyan régen történt, hogy arról számolt be a Magyar sajtó, hogy egy 17 éves michigan-i fiúnak teljes, azaz dupla tüdőtranszplantációra volt szüksége, különben belehalt volna az e-cigizésbe!

Azért írom így mert a sajtó is így fogalmazott. E-cigit használt….. De mit rakott bele? Ezt a kérdést sosem teszik fel!

És a ferdítések…. 17 éves, 19 éves, de ami a legjobban tetszik nekem az a verzió amikor a srác 16 évesen kerül kórházba és 17 évesen még benn kezelik (tudtommal még benn van), mert ott érte a szülinapja! Hát ezt aztán a végtelenségig lehetne fokozni, szebbnél szebb sztorikat lehetne kikerekíteni belőle az eladhatóság érdekében!

Tudom, hogy sokan unjátok már ezeket, ígérem nem viszem majd az ilyen tartalmú cikkeket túlzásba! De nekem akkor lett lábrángásom amikor azt mondták szinte teljesen elhalt a tüdeje. És nem rakták lélegeztetőre?  A transzplantációs orvos azt nyilatkozta :

„A fiú tüdeje kemény volt és heges, szó szerint ki kellett emelniük a mellkasából!”

 Húha! Hát így kell kivenni valamit valahonnan? Ki gondolta volna?

Anyuka pedig azt nyilatkozta :

„Ugyanolyan volt mint bármelyik másik kamasz, aztán másnap új tüdővel élt.”

De a transzplantációs orvos szerint 1 hetet várt az átültetésre! Most meg egyik napról a másikra történnek az események.

Rengeteg gyulladást és heget találtak a fiú tüdejében.

Ami engem rohadtul zavar! Ami miatt úgy gondoltam érdemes leírni a gondolataimat az pedig a tüdőfibrózis!!!!

Sok helyen éltem, laktam, sok embert ismerek……

Volt egy tüdőbeteg ismerősöm, ez nagyon régen volt. Akkoriban még csak a vatelines e-cigikhez lehetett hozzájutni itthon, azt is csak a Józsefvárosi piacon vehetted meg, húszon meg harmincezrekért!

Na de a lényeg, az Ő tünetei is ezek voltak. Kemény, heges tüdő! Ekkor már meg volt a diagnózis.

Tüdőfibrózisa van!

Sajnos mivel úgy érezte Neki elég a gyógyszeres kezelés, és nagyon tartott a műtéttől így 2 év alatt elvitte.  Ha egy beteg minden gyógymódot felhasznál, akkor is maximum 6 évig húzhatja. Ennek a betegségnek a megoldása mindenképp a tüdőtranszplantáció.

Tüdőfibrózisban szenvedő gyulladt tüdeje.

Nem könnyű ezzel együtt élni. A betegek vagy gyógyszereket kapnak, a hegesedés eredetétől függően, vagy légzéskönnyítő eszközöket. Akár oxigénpalackot is. Ez a betegség nem gyógyítható, csak kezelhető. Általában a középkorú vagy idősebb embereknél fordul elő. De náluk sem túl gyakori. Ettől függetlenül kialakulhat fiatal korban is, ha pl sokat tevékenykedik valaki poros környezetben. De a fogorvosok körében is előforduló betegség, a fogpor belélegzése okán. A ráta szerint egy 100.000 fős városban évi 10 új betegek diagnosztizálnak tüdőfibrózissal.

Hogy ez hogyan kapcsolódik a 17 éves fiúhoz? Úgy, hogy tüdőfibrózis tüneteit sorolták fel a riportban. És úgy adta elő a transzplantációs orvos, hogy Ő még ilyet soha nem látott!! NE MÁR!!!

Bár ahogy a riportban láttam Ő azt is meglepve közölte, hogy a tüdőt ki kellett emelni a mellkasból! Innentől kezdve vagy adja vissza a diplomáját, vagy a fordító adja vissza a diplomáját, hova tovább az egész TV2 adja vissza a diplomáját!

Ugyanis azt egyáltalán nem közölték, hogy akinek tüdőfibrózisa van abban évekig lappang a betegség! Egy hírtelen sokk hatására azonnal megmutatkoznak a tünetek. És itt nyilván a tüdőt sokkolja valami, nem pedig a beteget. Ez lehet egy poros helyen vett mély levegő, vagy akár egy cigaretta elszívása. A tüdőfibrózisos betegnek nem kell extrém mértékűen sokkolnia a tüdejét ahhoz, hogy előcsalogassa ezt a szörnyű betegséget! Viszont azt nem írta, mondta, mutogatta el senki, hogy az e-cigi is válthat e ki ilyen reakciót!

Ez hivatalosan nem bizonyított!

Az én személyes véleményem az, hogy szegény srác már eleve beteg volt, csak ugye e-cigit használt, és ugyebár akkor már azt a képet kell festeni, hogy az e-cigitől volt minden!

És azt meg sem említettem, hogy ez ismét Amerikában történt.

Európában miért nem jegyeztek megbetegedéseket, esetleg halált?

Csupán azért szerettem volna írni erről, mert ebben a TV2 által leközölt riportban több torzítás van mint az elefántemberen!

Kérnék minden Vapert és Vaperinát, ne dőljön be az álhíreknek! A Magyar média ritkán hoz le olyan cikket vagy riportot ami akár félig is, de tükrözi az igazságot!

Tájékozódj biztos forrásból! Kérdezd a Vapereket/Vaperinákat!

Kategória: 📰 Hírek

Kinga

Hobbiblogger, 5 éve vaperina, 30 éves, 130 év élettapasztalattal. Több vagyok mint amilyennek az átlag gondol! Szeretem a humort. Sokan nem értékelik a humoromat, ha kevesebb lenne az önbizalmam azt hinném nem vagyok vicces! Ha tetszenek az írásaim és szeretnél támogatni a további munkában vagy csak szimplán kapcsolatba szeretnél lépni velem, használd az itt lévő gombok egyikét!

Skip to content